Skip to main content

ISZOMM

Szolidaritás.

Igazságosság.

Cselekvés.

Egy igazságosabb, emberségesebb Magyarországért építjük együtt a jövőt.

ISZOMM logó

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) általában is aggodalommal szemléli a Magyarországnak járó európai segélyforrások felhasználásának módozatait, amiket a magyar kormány elsősorban a nemzetközi nagytőke kedvére formálgat. 

Mindenekelőtt szólva, az energetikai szabályozási környezet technikai részletei nagyrészt átláthatatlanok, ki vannak téve a szabályozó hatóságok zavaros háttér-üzelmeinek, amik mentén a multinacionális és/vagy nagy tőkeerejű cégek a kisebb hazai versenyzők számára behozhatatlan információs, következésképpen gazdasági előnyökkel rendelkeznek. Jellemző, hogy pl. Paks II vezetői posztját olyan új igazgató tölti be, aki eddig szinte kizárólag globális multik kenyerén élt.

Különösen érzékeny azonban a megújuló energiaforrások “szeles” része, amely eddig az orbáni köröket leszámítva idehaza szinte tiltva volt, ám most, az EU nyomására ez a szegmens is valamelyest felszabadult. Az ISZOMM álláspontja szerint a szélenergia valóban hasznosan kiaknázandó terület, azonban a hazai viszonyok másként alkalmasak erre a megoldásra, mint egyéb, főleg tengeri területek.

A klasszikus, “szélkerekes” módozatok esetében nálunk főként gigantikus, akár 1-2 száz méter magas tornyokkal válhatnának kvázi gazdaságossá, ami rengeteg problémát vet fel. (1) Az ilyen monstrumok rettenetesen elrondítják a magyar tájképet, (2) az alapozás elképesztő, szinte atomerőművekhez hasonló alábetonozást indokol, (3) a lapátok fertelmes mennyiségű újra-nem-használható kompozit anyagokat igényelnek, (3) maguk a tornyok acélváza is hatalmas anyagtartalmúak, vagyis az előállításuk energiaigénye okán ezek az erőművek még szeles környezetben is szinte évtizedes távlatban válnak nettó energiatermelővé. Ez kizárólag az állami szabályozással tehető gazdaságossá, amiről már fentebb megfogalmaztunk aggályokat. 

Márpedig pénztemetőből nem lesz zöld Paradicsom.

A szélkerekek súlyos környezetvédelmi aggodalmakat is felvetnek. Mindenekelőtt ipari léptékben pusztítják a madárállományt, ezen felül pedig az emberi füllel nem feltétlenül hallható rezgéseik elüldözi a vadállomány nagy részét úgy a talaj alatt, vagy a felett. Ez óhatatlanul nagyban befolyásolja az ezen tornyok közelében végezhető mezőgazdasági munkálatokat, az állattartást is ideértve.

Az ISZOMM felhívja a figyelmet, hogy a technológiai fejlődés révén immár több, a szélkerekek energiatermelési hatékonyságával azonos, ám jóval anyagtakarékosabb és környezetbarátabb alternatíva létezik a légmozgások energiatartalmának árammá alakítása végett, amely területen magyar fejlesztők is élen járnak.

A nemzeti energiaszuverenitás erősítése elsősorban a magyar agyak kihasználását és az innovatív módszerek alkalmazását kívánná meg, szemben a TISZA-kormány Fideszhez hasonló neoliberális megközelítéseivel, amelyek lényege a nemzetközi nagytőke magyarországi pozícióinak kiszolgálása.

Szanyi Tibor